Amikor a blog visszavág

Nem is emlékszem, mikor lettem blogger - ha ugyan most az vagyok. A Yahoo 360-on kezdtem, meg is kaptam érte a magamét :). De hogy mikor lett hirtelen fontossá a saját tér, az általam is alakítható nagyon kevés beállítás, a név - amit egyébként nagyon élveztem -, azt nemigen tudom már rekonstruálni.

(Még mindig) megfoghatatlan számomra a blog(om) szerepe, jelentése. Illetve az, hogy miért nem zárom be a boltot, a nagy szünetek ellenére sem. Akkor sem, amikor huzamosabb ideig azt érzem, most már végképp semmi mondanivalóm, s hogy már csak egy újabb bőröndbe pisilős csoda adhat témát.

Az ember észre sem veszi, hogyan válik élete részévé ez a felület: a fejlécben levő kép feltöltésekor, névadáskor, a sablon kiválasztásakor, vagy a blogtársak feltüntetésekor használt megfelelő jelzők kiötlésekor? De egyszer csak világos lesz, hogy olyan, mint a terepkutatásban használt fogalmi rács: megszervezi-forma az életed. Olyan, mint egy doboz, egy skatulya, egy fiók. Vagy egy rozogán összeeszkábált színpad. Ahova előbb csak a barátok, majd talán egyre többen váltanak jegyet, de félő, hogy nem jönnek vissza, ha sokáig nem lépek színre. A böngészők historyja megjegyzi a címet, barátok kedvesen jelzik, “várom az új bejegyzést” - micsoda nagyszerű érzés! -, de fakul az öröm, mert egyre nagyobb a kényszer. Valamit írni kéne. Azt mondtam, fiók, skatulya: olyan keret, amely megköveteli a maga tartalmát. Néha egy-egy esemény kapcsán - ennek zajlása közben is - eszembe jut, ez blogtéma lehet. Vagy egy másik után közvetlenül arra gondolok, kit bántanék meg, ha megírnám.

Egy hónapja semmit sem írtam. Azazhogy volt két nekifutás, de mindkettő az első sor után elsatnyult.

Egy hónapja minden nap megnézem reménykedve a yahoo időjárás-előrejelzőjét: soha nem vártam még ennyire a tavaszt. Tele van aranyesővel a világ, a gyár környékét és a Grúját beleértve. Az erkély alatt naponta zöldülnek az orgonabokrok.

Az utóbbi hónapban egyre sűrűbben futottam esténként, de úgy tűnik, még mindig hiába eregélek a CFR-focisták nyomába :). Közben egyre megmosolyognivalóbban válok a csapat szurkolójává - az is lehet, kis időn belül képes leszek megkülönböztetni egy focilabdát mondjuk egy ping-pong labdától.

Kolozsváron már csak fehér (tetős) taxik furikáznak - elég murisak. Egyforma a sapkájuk, vigyázzak, mibe ülök, mondja a taxis, miközben hirtelen majd szívrohamot kapok, hogy cápába ültem-e.

Úgy tűnik, továbbra sem bukik be az a bank, ahol nemrégiben számlát nyitottam. És minden jel arra mutat, egyre ritkábban hagyom reggel égve az éjjelilámpát, aminek a látványától esténként rendszerint iszonyúan megijedek.

Az utóbbi hetekben tovább gyarapodtak a tornaöltözőben kapott értékes fogyókúra-tippek. Többnyire ugyanazokat a blogokat olvasgatom naponta - és majdnem kivétel nélkül ugyanazokat sóvárogva, mert pont olyan szeretnék lenni. Változatlan lelkesedéssel tartok órát - és gyakran merül fel bennem annak gyanúja, vajon élvezi-e őket valaki feleannyira, mint én :D? De lesz új irodánk, azazhogy lesz irodánk, már csak keveset kell aludni, amíg beköltözünk az oviba!

A múlt héten a fogröntgenes azt kérdezte, hogy lehet még nekem tejfogacskám (sic!)? A fogorvos szerint pedig kicsi a szám :).

Áprilisban nagy a szülinap-dömping, és megnyugvással veszem tudomásul, egyik sem az enyém :D.

Azt mondja meg nekem valaki, miről lehessen mindezek közül írni?

Könyörgöm, pisiljen valaki a bőröndömbe!

Explore posts in the same categories: a nagy helyzet, Én ez szács