Igazi krimi

következik.

Éjfél előtt kb. 45 perccel volt. Hazaért az utolsó busszal - a legbizarrabb helyzetekben jön rá mindig a spórlás. Este későig másolta a readernekvalót a wéberben. A kedvenc, lassan százéves dzsekije volt rajta, nem mintha ágrólszakadt lett volna: nagyon szerette. A fülhallgató - ezúttal, szerencsére - nem volt használatban. A Gyár utcán egyszer hátranézett - erre határozottan emlékszik most is. Látta a fiatalembert - nem volt cigány!, ennek később igen nagy jelentősége volt. Megállhatott volna, megvárhatta volna, amíg jön még egy-két járókelő, vagy bár azt, hogy a már említett fehér bőrű elhaladjon. De neeeem… aki a gyanavást még hírből sem ismeri, az továbbhalad.

Betért a Zaninára. Kb. 10 méterre a lépcsőháztól - ó, be utálta addig is azt a helyet! - valaki befogja a szemét. A barátja lenne? Nos, a szembefogó hangja nem hasonlított rá, a torkához szorított kés még annyira sem.

Mindenre emlékszik. A támadónak szépen sorjában mindent odaadott: telefont (kis szar fehér Nokiát, nem lehetett vele megütni a jackpotot), ezüst nyakláncot, fülbevalót és gyűrűket - a svájci ajándékokat, pénztárcáját az ahavi 80 ajrónyi lakbérrel. Arra, hogy erősen sírhatott, csak abból emlékszik, hogy a raboló úr sűrűn ráförmedt: azonnal hallgasson el, mert hanem …! A kemény része persze csak ezután következett: bár a rendőrségi vélemény, illetve saját utólagos racionalizálásai szerint az úriember elsődleges szándéka nem a nemi erőszak volt, valószínűleg csak a pillanat és kontextus adta hatalomérzés késztette arra, hogy ezt se hagyja ki a repertoárból. Beráncigálta az egyre kétségbeesettebben hüszpükölő áldozatot a sövény mellé, és a kést erősen a torkára szorítva vetkőztetni kezdte. Csak a kabát esett le szerencsére - s valószínű, hogy nem annyira az áldozat találékonysága miatt, hanem mert a pasas nem erőszakot akart - bakker, mennyire ezen múlott! Sőt, valszeg a kése sem volt éles - késő bánat, lőttek a kis gyűrűnek. Mindezt akkoriban a szerencsétlen flótás nem tudhatta, ezért időhúzási kísérletként kitalálta, hogy felcsalja a lakásba, ahol - azzal áltatta a támadó urat -, soooookkal több pénz van. Közben ismét vissza kellett kanyarodni a valamelyest kivilágított utcára, ahol a hüppögő - nem is tudjuk, sírt-e még ekkor - kiszökött a kés alól, egyenesen egy autó elé.

Megúszta. Támadó elszaladt. Később kiderült, a lakásban sokezer euró volt - erről hősnőnk mit sem tudott -, lett volna nagy pofáraesés, ha a késesnek összejön a bolt.

Peches Belfegór megúszta. Ezt is. Sokáig attól tartott, rettegni fog az utcán, s ez megbénítja az életét. Szerencsére nem így lett. Sőt, a laptop, a digitális diktafon és a zürichi óra is megúszta.

Nagyon szerencsés vagyok. És hálás.

Nem tudom, mikor kezdtem el blogot írni, azaz rekonstruálható, de nem egyértelműen. És különben is… Így szülinapi bejegyzés se lesz. Viszont kb. 1 hét választ el leüttetésem második évfordulójától. A múzsa Bence volt: ahogy bejegyzését olvasni kezdtem, megfagyott bennem a vér.

A blog írója továbbra sem képes olyan dogokról írni, amelyek érzelmileg a legkisebb mértékben is érintik. Valami miatt azonban a blogbótot se zárná be, s mivel volt még a tarsolyában egy bőröndsztorihoz mérhető esemény, ezzel rukkolt elő.

Ha nagyon összecsapnának a hullámok a feje fölött, s sehogy sem akaródzna a továbbiakban sem valós és aktuális dolgokról szót ejteni - aminek jelen pillanatban igen nagy a valószínűsége -, megírja a sztori második részét: a román rendőrség esetét a zaninai áldozattal.

Explore posts in the same categories: jómi?, Én ez szács