Grúja

Kezdem lassan belakni a Grúját.

Kétszer is akartam róla már eddig írni, csak hol internet, hol idő nem volt rá.

Mostanság lesz egy hónapja, hogy itt lakom nagyszüleim lakásában. Átalakítva, persze, alig hasonlít már ahhoz a lakáshoz, ahol gyermekkorom vakációit töltöttem. Benne van minden, amit a társadalom elvárásként egy sznob feltörekvővel szemben támaszt, megvan minden újgazdag ficsör, termopán és társaik. Menteni a helyzetet legfeljebb a Lunch on a skyscraper 60×90-es plakátjával lehetne, ott lóg a szobám falán főhelyen, azt jelzendő, én nem olyan sznob vagyok, de azt hiszem, én is csak pont olyan vagyok. Szóval van minden, ami egy kérdőívben a “Van-e az Önök háztartásában?” kérdés után következne: csentrála, termopán satöbbi.

Lassan megtelnek a helyek is jelentéssel. Azaz a legtöbb hely új jelentést kap.

Tizenegynéhány éves koromig, amíg nagytatám élt, nekem a Grúja volt a “falu”. Abban az időszakban volt ez, amikor minden magára valamit adó osztálytársam és blokkszomszédom “lá bunics” töltötte - falun - a vakációkat (azóta ők nekem kutatási téma, hehe). Én a Grújában teleltem és nyaraltam. S mivel világéletemben irtóztam a sorból-kilógás bármely formájától, hát falut csináltam én is a Grújából. Gondban persze akkor voltam, amikor minden, de aztán minden egyes évharmad elején írni kellett fogalmazást a falusi vakációkról. Nuku disznóvágás, nuku népszokások vagy echte tehéntej. Görgethettem idegesen a ceruzámat.

Volt ugyan néhány fa, pl. egy meggyfára kifejezetten jól emlékszem. És ott volt a görbefa - a családi legendárium egyik kincse. Az egész negyedben én voltam az egyetlen szerencsétlen gyermekformájú lény, aki képtelen volt rá felmászni, családom pedig egyetlen alkalmat sem szalasztott el, hogy e kudarcomat összefüggésbe ne hozza fenekem eltúlzott méretével. Azóta kivágták, nem úszta meg ő sem a garázsok pléhszagú terjeszkedését. Pedig randa tanúsága ellenére szerettem: a görbefának támasztotta édesanyám első biciklimet, s mikor hazajött, csak intett, nézzek ki az ablakon, ha valami furcsát látok, az az enyém.

Volt egy fiú is, persze, mit ért volna az egész Grúja a fiú nélkül. Akkor szakadt meg vele a kapcsolat, amikor nagytatám halálát követően én sem jöttem már fel. Nemrég visszaigazolt az iwiwen, de hogy-vagy levelemre már nem válaszolt.

A napokban számoltam ki, hány évig nem jártam erre, azt hiszem, 16. Közben eltűnt a mozdony és a vagon a céefer-stadion bejárata mellől. Alig van már valaki az öregek közül, akik annak idején “falusi” szocializációmért valamennyire felelősek voltak. Ha élnek is, eltartási szerződést kötöttek velük, és valaki azt várja, mihamarabb elpucoljanak és átadják a lakást.

Érdekes negyede ez a városnak. A durva iparosítás és blokkbeépítés egyaránt elkerülte, 89-ig meglehetősen sok rurális jegyet viselt magán. Érdekes lenne tudni, rajta voltak-e a házak valamilyen lebontási feketelistán, vagy ellenkezőleg, valakik miatt ezek továbbra is megmaradhattak? Mindig mindenki úgy beszélt róla, mint az idősek negyedéről, valószínűleg összefügg azzal, hogy a tömeges blokképítés híján fiatal betelepedett családok is alig voltak. Elzárta kissé a várostól elhelyezkedése is, valamint a nagyon foghíjads buszkapcsolat. Később is, alig tudok egyetemista ismerősről, aki itt bérelt volna lakást - ha a mi albérlőinket nem számítom :).

Valaki azt mondta, ha gyermekkorod színhelyét valamennyi idő elteltével átalakulva látod viszont, óhatatlanul fájdalmat okoz. Tiltakoztam, de lehet, hogy így van.

Be sem kell hunynom a szemem, ha fel akarom idézni a grújai szánkózásokat. Héééééééééééépáááááááááááááááááá, mi ezt kiáltottuk Kólozsváron :). Amióta itt lakom, lehullott az első hó, olyan volt, mint lassan két évtizede minden télen, s amilyen azóta soha. Esténként hallom azt a gyárdudát, ami megint csak a grújai lakásból hallható. Kialakultak a találkozási helyek, a fontos csomópontok. Ha valaki feljön hozzám, a stadionhoz megyek ki elébe. Vannak útvonalak, időben lemért távolságok.

Nosztalgikus vagyok, egyefene. De hátha olyankor megengedett, amikor gyermekkorod megható dolgaiba kapaszkodsz: hátha még egyszer értelmet tudnak adni annak, aminek most nagyon szüksége lenne rá.

Explore posts in the same categories: Én ez szács